Háziversenyek decemberben

Gondolkodni jó!
Matematika-fizika háziverseny

A verseny végeredménye

  • 1. helyezett: a 11.B osztály csapata
  • 2. helyezett: a 12.A osztály csapata
  • 3. helyezett: a 10.A osztály csapata



Történelem háziverseny

Megelevenedtek a Kádár-korszak mindennapjai a KSZC Kiskőrösi Wattay történelemversenyén

Zsiguli, Barkas, Trabant, Lehel hűtő, centrifuga, rakéta porszívó, Sokol rádió?

Ki ne emlékezne ezekre a csodás és elpusztíthatatlan találmányokra, melyek közül legalább egyhez mindenkinek van valamilyen emléke, akár a szülői házban vagy a nagymama/nagyapa raktárjában.

A KSZC Wattay diákjai, a 2019. december 3-án megrendezésre kerül a történelem háziverseny, kísérletet tettek a kádári puhavonalas diktatúra hétköznapjainak rekonstruálása.

További részletek

Ezek a még mai napig a köztudatban lévő eszközök befolyásolták leginkább a történelemtanárokat a témaválasztásnál (Kádár-korszak). A versenyt előzetes jelentkezés előzte meg a szaktanároknál. 3-4 fős csapatokat vártunk. Végül 5 csapat részvételével kezdődött meg a kedd délutáni szeánsz, melyek között a 9.A, 11.A, 11.B, 12.B osztály tanulói képviseltették magukat. A verseny 2 részből állt; egy írásbeli fordulóból 4 feladattal, valamint egy 5 perces prezentáció készítéséből és előadásából.

Az értékelési szempontok a következők voltak:

  • tartalom,
  • IKT eszközök használata,
  • előadásmód értékelése.

A helyezések a következőképp alakultak:

  1. helyezett: 9.A (Barcsik Ferenc, Kőrösi Zalán, Szeg Zsolt)
  2. helyezett: 11.A (Bokor Nikolett, Halász Dávid, Csirke Balázs)
  3. helyezett: 12.B (Daninger Dóra, Borbényi Bendegúz, György Áron)
  4. helyezett: holtversenyben 11.A (Varga Dávid, Csaboda József, Antal Márk)
    11.A-12.A (Nagy Doroti, Csipak István, Mucsai Ádám)

Köszönjük a tanulók és felkészítő tanárok (Kalla Viktória, Szeitert Gábor, Kardos Bence) színvonalas munkáját, a résztvevőknek gratulálok.

Kardos Bence
szaktanár

Szavalóverseny a Wattayban

Iskolánk – a hagyományokhoz híven – ebben a tanévben is megrendezte az iskolai szavalóversenyt. Ezúttal 6 lelkes tanuló vállalkozott arra, hogy elszavaljon egy számára kedves verset. A megmérettetésre mindkét iskolatípusból, a szakgimnáziumból és a szakközépiskolából is jelentkeztek, ami külön öröm volt a zsűrinek. A versenyzők mindegyike szépen felkészült, így nem volt egyszerű dolga az eredményeket megállapító bizottságnak.

A zsűri szerint a legügyesebb szavalók a következők voltak:

  1. helyezett: Rakonczay Rebeka, 9.B osztályos tanuló (felkészítő tanára: Soós Andrea Ildikó)
  2. helyezett: Szabó Anna, 11.A osztályos tanuló (felkészítő tanára: Podmaniczky Gabriella)
  3. helyezett: Megyeri Ramóna, 9.B osztályos tanuló (felkészítő tanára: Soós Andrea Ildikó)

Rakonczay Rebeka Reményik Sándor Eredj ha tudsz című versét szavalta el, Szabó Anna egy József Attila-művet, Megyeri Ramóna pedig egy Aranyosi Ervin-költeményt mondott el. A résztvevők mindegyike egy-egy emléklapot vihetett haza, a helyezést elérő tanulók pedig jutalmul egy-egy könyvet is megkaptak.

Gratulálunk minden résztvevőnek a színvonalas előadásért!

Kalla Viktória
szaktanár

További képek

Pincér háziverseny

Iskolánkban ismét megrendezésre került pincér háziversenyünk, mely tanéttermünkben került lebonyolításra 2019. november 27-én.

Pincér tanulóink szebbnél-szebb ünnepi terítékeket készítettek és megmutatták kreativitásukat. A zsűri figyelte a szakszerűséget, a színharmóniát és az összhangot.

Szoros verseny mellett a tanulók munkáját a zsűri oklevéllel és ajándékkal jutalmazta.

  1. helyezés: Bereczki Zsófia (2/10/2)
  2. helyezés: Tóth Martina (3/11/3)
  3. helyezés: Petróczi-Kis Fanni (1/9/1)

Gratulálunk minden résztvevőnek!

Kókainé Király Henrietta
szaktanár

Faültetés Kiskőrösön

A Kiskunhalasi Szakképzési Centrum a „Jövőnkért a jövő szakemberei” program keretében, november 22-én Kiskőrösön, száz darab virágos kőris facsemetét ültetett. A város négy különböző pontján helyezték el a fákat: a Kiskunhalasi Szakképzési Centrum Kiksőrösi Wattay Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma Árpád úti épülete előtt, az iskola Sárkány úti telephelyén, a Hrúz Mária utcai játszótéren és az Arany J.-Esze T.-Tüskös-Katona J. utcák által határolt parkban.

További részletek

A Wattay iskola előtt Franczia László igazgató úr köszöntötte a vendégeket, majd Papp Gyula főigazgató úr és Domonyi László polgármester úr beszédét hallhatták az egybegyűltek. Ezután a kilencedik évfolyamos diákok segítségével az igazgató urak és a polgármester úr, Csúzdi Zoltán kancellárral, Pohankovics András, Markó Ferenc és Filus Tibor képviselőkkel egy-egy fát ültettek az épület elé.

A kilencedikes tanulókat busszal szállították a különböző helyszínekre, ahol nagy örömmel ültették el a facsemetéket. A program jó hangulatban telt, a fiatalok élvezték a friss levegőn töltött időt, s tudták, hogy munkájuk által megszépül a város. A diákok próbálták megjegyezni, hogy melyik fát ki ültette, hogy évek múlva majd saját gyermekeiknek is megmutathassák.

A Szakképzési Centrum Kiskunhalas és Kiskőrös után még Kiskunfélegyházán is tervezi 100-100 fa ültetését. Ezt a tevékenységet minden évben szeretnék megismételni, ezzel is hozzájárulva ahhoz, hogy a jövőnk minél élhetőbb legyen, és a diákokat is szeretnék megismertetni azzal, hogy milyen fontos a környezetvédelem, és ilyen egyszerű dologgal milyen sokat tehetünk mi magunk is érte.

Köszönet Kiskőrös város önkormányzatának, amiért a helyet biztosította, a Kőrösszolg Kft. ásta ki az ültetőgödröket és biztosította a szerves trágyát, a kiskunhalasi Szemerédi Kertészet pedig kedvezményesen bocsátotta az iskola rendelkezésére a virágos kőriseket. A közös összefogás eredményeképpen máris száz fával lett gazdagabb városunk.

Soós Andrea Ildikó
szaktanár

Novemberi háziversenyek

Wattay KözgazdÁSZ háziverseny

2019. november 19-én, immár negyedik alkalommal rendezte meg iskolánk a Wattay Közgazd-ÁSZ háziversenyt. Az előző évekhez hasonlóan hatalmas volt az érdeklődés a verseny iránt. Két kategóriában indult a megmérettetés: 9-10. évfolyamon és 11-12. évfolyamon. A résztvevőket izgalmasabbnál izgalmasabb közgazdasági, pénzügyi feladatok várták, melyeket nagyszerűen oldottak meg a diákok, többek között volt pénzismerettel kapcsolatos feladat, de a bankkártyával kapcsolatos tudásukat is elő kellett hívni a memóriából. Ezen felül a kreativitásukat is használni kellett, hiszen verset kellett írni a Wattay Közgad-ÁSZ versenyről, melyek bravúrosan sikerültek!

További részletek

Minden versenyző nagyszerű élménnyel és értékes ajándékkal távozhatott a versenyről.

A verseny végére a következő sorrend alakult ki:

9-10 évfolyamon:

  1. helyezés ÉNW (Éjjel-Nappal Wattay), Kolozsvári Fanni, Németh Réka, Kamasz Dávid
  2. helyezés: agyaSOKK (9.B): Csővári Gréta, Kalapos Mihály, Rakonczay Rebeka
  3. helyezés: Marshallkók (9.B): Kerekes Ágnes, Varga Lívia, Vasuth Adrienn

11-12 évfolyamon:

  1. helyezés: Mónika tanárnő angyalkái (11.A): Bokor Nikolett, Hoffmann Vivien, Horváth Szandra
  2. helyezés: RUMIK (12.A): Márkó Zoltán, Bíró Krisztina
  3. helyezés: Trió (12.A): Szabó Csenge, Szamek Fanni, Hordós Noémi

Minden résztvevőnek gratulálunk a remek teljesítményhez, reméljük jövőre is egy hasonló kellemes délutánt tudunk együtt tölteni!

Horváth-Kőrös Tünde


Díszcsomagoló háziverseny

Wattay tanboltban idén is megrendezésre került az eladók díszcsomagoló háziversenye 2019.november 21-én.

Nagy lelkesedéssel mérték össze tudásukat az eladó tanulók. A feladat végrehajtására 60 perc állt rendelkezésre. A zsűri figyelte a kreativitást, a szakszerűséget és a színharmóniát.

A tanulók munkáját a zsűri oklevéllel és ajándékkal jutalmazta.

A csomagolóversenyen oklevelet kaptak:

  1. helyezés: Lakatos Szilvia 2/10/3
  2. helyezés: Mikula Máté István 1/9/1
  3. helyezés: Nagy Dzsenifer 2/10/3

Gratulálunk minden résztvevőnek!

Kovács Ilona
szaktanár

WATTAY Közgazd-ÁSZ verseny

Az eddigi évek sikerein felbuzdulva, idén is megrendeztünk - immár negyedik alkalommal-, a Legyél a Wattay Közgazd-ÁSZ-a versenyt, melyet általános iskolásoknak hirdettünk meg. Az előző évekhez hasonlóan nagy volt az érdeklődés a verseny iránt, több helyi és környékbeli általános iskola diákja jelentkezett a megmérettetésre. A vetélkedő 1 fordulós volt, melyet iskolánk falai között rendeztünk meg 2019. november 8-án.

A résztvevőket izgalmasabbnál izgalmasabb életszerű gazdasági események, pénzügyi feladatok vártak, melyeket nagyszerűen oldottak meg a diákok. Az utolsó feladat viszont nagy kreativitást kívánt, hiszen rímelős verset kellett írni a Wattay Közgad-ÁSZ versenyről.

A verseny végére a következő sorrend alakult ki:

  1. helyezett: Kovács Réka, KT Bem József Általános Iskola, Kiskőrös
  2. helyezett: Tuska Gréta Kossuth Lajos Evangélikus Általános Iskola és AMI, Soltvadkert
  3. helyezett: Polyák Luca, KT Bem József Általános Iskola, Kiskőrös

A vetélkedő nagyon jó hangulatban zajlott, ezúton is gratulálunk minden résztvevőnek a kiemelkedő teljesítményért!

A versenyben résztvevők „wattays” ajándékot kaptak emléklappal, melynek nagyon örültek és megígérték, hogy hírét viszik iskolájukba ennek a jó hangulatú délutánnak, melyet a Wattay falai között töltöttek el!

Horváth-Kőrös Tünde
szaktanár

A versenyen készült fotók itt megtekinthetőek

XXVIII. Eckerle Szaki Kupa

Az idei évben a hat induló csapat a következő eredményekkel szerepelt:

  • I. Piarista Gimnázium, Kollégium, Általános Iskola és Óvoda – Kecskemét
  • II. KSZC Dékáni Árpád Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája Kiskunhalas
  • III. Kiskőrösi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium és Szakgimnázium
  • IV. Bajai SZC Kalocsai Dózsa György Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma
  • V. KSZC Kiskőrösi Wattay Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma
  • VI. KSZC Vári Szabó István Szakközépiskolája és Kollégiuma Kiskunhalas

Különdíjasok

  • Gólkirály: Markó Renátó (10 gól) Dózsa, Kalocsa
  • Legjobb kapus: Vlocskó Balázs Petőfi, Kiskőrös
  • Legjobb mezőnyjátékos: Palatinusz Zalán Piarista, Kecskemét
  • Legjobb hazai játékos: Márkó Bence

A kupán készült fotók itt láthatóak

A részletes eredmények

10 éves osztálytalálkozó a Wattayban

2019. október 19-én, szombaton délután találkoztunk a főépület 5-ös tantermében, ami 4 éven keresztül volt a 12.B második otthona.

A közgazdasági szakközépiskolai osztály 34 tanulója (31 lány, 3 fiú) 2005 és 2009 között járt a Wattayba. A találkozón az osztály mintegy kétharmada vett részt. Nagyon szorgalmas és az iskola életében aktívan részt vevő közösségről beszélhetünk, akikkel egy rendhagyó osztályfőnöki óra keretében elevenítettük fel az emlékeket. Végignéztük a sok-sok fotót, videót, amelyek a különféle iskolai rendezvényeken készültek, jókat nevettünk a képeken és persze kissé el is érzékenyültünk ezeken a felvételeken. Mindenki beszámolt arról, hogy mi minden történt vele az elmúlt 4 év alatt, hiszen akkor találkoztunk utoljára. Sokan amellett, hogy dolgoznak, már családanyák, van, akinek 3 gyermeke is van. Többen tehetségüknek és végzettségüknek köszönhetően tudtak elhelyezkedni az állami- és magánszférában egyaránt és fontos pozíciókat töltenek be. Az élménybeszámoló alatt szinte észre sem vettük, hogy már három órája vagyunk az iskolában és ránk sötétedett. Ezután az estét az egyik étteremben folytattuk, ahol egy ízletes vacsora mellett beszélgettünk tovább.

Ismét egy nagyon jó hangulatú, emlékezetes estét töltöttünk el együtt, és már a következő találkozónkról beszélgetve váltunk el egymástól. Én mint osztályfőnök, azt kívánom, mindenkinek legyenek olyan szuper osztályai, mint nekem, hogy átélhessék, milyen egy összetartó csapat „főnöke” és egyben tagja lenni.

Podmaniczky Gabriella
osztályfőnök

A találkozón készült fotók

Az aradi vértanúkra emlékeztünk

2019. október 6-án rendezték meg az Aradi vértanúk halálának 170. évfordulója alkalmából rendezett ünnepi megemlékezést, az Országos Petőfi Sándor Társaság és a Petőfi Szülőház és Emlékmúzeum szervezésében.

Az ünnepi megemlékezés irodalmi műsorral kezdődött, melyet a KSZC Kiskőrösi Wattay Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma tanulói adtak elő. A megemlékezés a múzeum szoborparkjában az aradi fal előtt került megrendezésre. A 12.B osztályos lányok kezükben fáklyával álltak a 12.B osztályos fiúk mellett, akik kezében a vértanúk nemzeti színű szalagos portréja volt. A narrátorok Molnár Fruzsina (9.A), Harnóczi Balázs (9.A), Szabó Anna (11.A) és Opauszki László (5/13) volt. A prózai szöveget Szabó Anna (11.A) gyönyörű népdal éneke, Kurucz János (12.B) zongorakísérete, illetve Csővári Gréta (9.A), Dulai Máté (12.A), Nagy Doroti Andrea (12.A) és Turcsán Zalán (12.B) lassú csárdása színesítette. Műsorunk végén Professzor Dr. Csorba László történész osztotta meg ünnepi gondolatait. A program egy kiállítás megnyitóval és könyvbemutatóval folytatódott.

A műsor összeállítását és lebonyolítását Podmaniczky Gabriella tanárnő és Szeitert Gábor tanár úr vállalta el. A rendezvény sikerét mutatja, hogy még több nappal az ünnepség után is sokan fejezik ki elismerésüket, gratulálnak a színvonalas és tartalmas előadásért, mely tovább gyarapította iskolánk jó hírnevét.

Daninger Dóra Eszter
12.B osztályos tanuló

A megemlékezésről fényképekben

Az aradi vértanúk emléknapjáról készült videó




Testnevelés órák a 2019/2020-as tanévben

Tájékoztató

Az Árpád utcai tornaterem lebontása miatt ebben a tanévben csak a Sárkány utcai tornatermet tudjuk használni. A szakközépiskolai testnevelés órákban nem lesz változás.

A szakgimnáziumi testnevelés hely hiányában a következőképpen fog módosulni:

A heti kötelező 5 testnevelés órából 2 órát iskolán/tanórán kívüli, a Testnevelés és sport műveltségterületében meghatározott sporttevékenységgel kell a tanulónak teljesíteni.

Ez lehet:

További részletek

  • tánc (népitánc, mazsorett, társastánc, stb.)
  • rendszeres természetjárás, teljesítmény túrákon való részvétel (Eltájolók TSE, WDSE Kiskőrös, stb.) a honlapon és a faliújságon rendszeres tájékoztatást adunk a túrákról
  • sportegyesületnél rendszeres sportolás (nem csak versenysport)
  • iskolai sportkörök - labdarúgás, kézilabda, tömegsport (heti 4 alkalom)
  • gyógytestnevelés az iskolában (heti 2 alkalom)
  • hagyományos magyar történelmi sportok
  • lovaglás (Szöllősi tanya, István tanya, stb.)
  • technikai sportok
  • edzőtermi foglalkozás (Shredx Fittnes, Frittisport, stb.)
  • egyéb

Tanév elején (09. 13-ig) a testnevelőknek le kell adni az igazolást a választott sportról (nyomtatvány mellékelve). Ezen jól olvashatóan szerepeljen az egyesület/edzőterem/lovastanya/iskola/stb. neve, hivatalos pecsétje, edző neve és telefonszáma. Csak olyan hely választható, amely hivatalosan létező, pecséttel rendelkező szervezet.

Ha a szabadon választott sport költséggel jár, az a tanulót terheli.

Minden hónap végén (az ellenőrzőben levő igazoló lapon) a 4 x 2 óra teljesítését igazolni kell, és le kell adni a testnevelő tanárnak. Ennek hiányában a mulasztás igazolatlan órának minősül (tanítási hét száma szerint). Csak az ellenőrzőben aláírt havi igazolás fogadható el, külön papír nem! Ezt nem kell lepecsételtetni.

A heti kötelező 5 testnevelés órából 3 óra órarendben szerepel. Minden szakgimnáziumi osztály féléves váltással úszni jár heti 2 órában (helyhiány megoldása). Ez mindenkinek kötelező, nem váltható ki versenysporttal sem! Aki nem jár úszni, nem lesz osztályozható, esetleg a nevelőtestület engedélye alapján osztályozó vizsgát tehet. A szakközépiskolások érettségi vizsgára felkészítő osztálya egész évben jár úszni.

Szükséges felszerelés: fürdőruha, törülköző, ajánlott: úszószemüveg, papucs használata.

Első félévben a következő osztályok kezdenek úszással: 9.A, 10.B, 11.B, 12.A, Kk 12/1

A szakgimnáziumi osztályok testnevelés órái is a Sárkány utcai tornateremben lesznek megtartva.

A helyi buszjárat segítségével igyekszünk megoldani a két telephely és az uszoda közötti ingázást, melyet előre is köszönünk nekik.

Formanyomtatvány innen letölthető.

DÖK-kirándulás

Az 2018/2019-es iskolai tanév végének közeledtével, 2019. április 29-én, a Diákönkormányzat tagjai éves munkájukért cserében jutalomkirándulásban részesültek. A kirándulás helyszíne Budapest volt. Rövid városi séta közben megtekintettük Budapest impozáns épületeit és építményeit (Dohány utcai zsinagóga, Magyar Tudományos Akadémia, Lánchíd) és megálltunk a Cipők a Duna-parton című holokauszt-emlékműnél, néhány perces rendhagyó történelemóra erejéig.

Bővebben...

Felhívás közösségi szolgálatra

A Kiskőrös Hivatásos Tűzoltóparancsnokság ebben az évben is várja közösségi szolgálatra jelentkező fiatalokat 2019. június 17-28. közötti időszakban, amikor 30 óra teljesíthető.

Elballagtak...

2019. május 3-án elballagott 6 osztály, közel 130 végzős tanulója.




Az idén is odaítélte a nevelőtestület a Wattay-díjat. Erre az idei tanévben Szarvas Boglárka volt a legméltóbb.

Szarvas Boglárka végzős eladó tanuló az idei év Wattay díjasa. Szakma Kiváló Tanulója Versenyen országos 5. helyezést ért el. Boglárka az elért eredményei alapján mentesül a szakmai vizsga letétele alól. Tanulmányai során mindvégig kitűnt szorgalmával, példamutató magatartásával társai közül. Kitartó munkájának köszönhetően végig csoport első volt az eladó szakmában. Munkáját alázattal, szerényen, a szakma iránti szeretettel végezte. Méltó az elismerése. Gratulálunk neki!

Kovács Ilona
osztályfőnök




A ballagásról készült videó itt tekinthető meg.

Tovább a fotókra







a Vira magazin cikke az eseményről

Ezüstérem labdarúgásban a megyei diákolimpián

Amatőr kispályás labdarúgó csapatunk kevéssel maradt le az országos döntőbe jutásról.

Kiskunmajsán 4 csapat részvételével zajlott a megyei döntő. A résztvevő iskolák: Constantinum Katolikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Szakgimnázium, Kollégium Kiskunfélegyháza, Magyarországi Németek Általános Művelődési Központja Baja, a házigazda Tomori Pál Katolikus Gimnázium, Szakgimnázium és Kollégium Kiskunmajsa és a KSZC Kiskőrösi Wattay Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma.

Bővebben...

Tovább a galériába

Újabb sikeres tanulók

Felsőfokú angol nyelvvizsga

Iskolánk 5/13.A osztályos tanulója, Szűcs Dávid kiváló nyelvtudásának adott számot nemrég a dunaújvárosi DEXAM nyelvvizsga központban és felsőfokú C típusú nyelvvizsgát szerzett. Gazdasági informatikusnak tanul, szakmájában kiválóan tudja hasznosítani magas szintű tudását.
Gratulálunk neki!

- Hartai-Sárosi Edit -


Az év titkár tanulója - 2019

Az idei évben első alkalommal került megrendezésre az év titkár tanulója verseny, melynek iskolai fordulójából Horváth Nikoletta 5/13.A osztályos irodai asszisztens tanuló bejutott a 2019. április 6-án megrendezésre kerülő országos döntőbe.
További sikeres versenyzést kívánunk neki!

- Franczia-Takács Edit -

Látogatás
a KÉSZ Ipari Gyártó Kft-nél

Iskolánk épület- és szerkezetlakatos tanulói üzemlátogatáson vettek részt a kecskeméti KÉSZ Ipari Gyártó Kft-nél, ahol a gazdálkodó szervezet történetét, jelenlegi felépítését, valamit a tanulmányi- és munkalehetőségeket ismerték meg.

Tanulóink számára mind a gyártóhelyiségek, mind a tanműhely, illetve az innovációs rész is sok új információt adott az általuk választott szakmáról.

Az üzemlátogatás lehetőségéért köszönet Szélpál Gábornak a KÉSZ Holding Zrt. szakképzési szakértőjének!

- Benedek Tibor -

A megyei döntőben folytatják

Iskolánk labdarúgó csapata az amatőr kispályás labdarúgó diákolimpia selejtezőjén aranyérmes lett Kecskeméten.

Az 5 csapatosra tervezett selejtezőn 3 csapat küzdött a helyezésekért, mert egy iskola előzetesen visszalépett, egy pedig nem tudott kiállni, miután az NB III-as játékosait törölték.

Az első két mérkőzésen eldőlt a megyei döntőbe jutás, hiszen csapatunk mindkét ellenfelét legyőzte.

A fekete szalagot viselő játékosaink 4:3-ra nyertek a Piarista Gimnázium ellen. Góllövők: Dulai M., Farkas B., Györgye A., és Patai D. Szép összjátéknak köszönhetően 6:3-ra vertük a Gáspár A. Szakgimnázium csapatát. Góllövőink: Deák D., Dulai M., Farkas B., Györgye A., Patai D. (2)

Az aranyéremmel, a megyei döntőbe jutással a napokban elhunyt osztály- és iskolatársuk, Niki emlékének adózott a csapat.

A csapat tagjai: Deák Dániel, Dulai Máté, Farkas Bence, Györgye Adrián, Gyurján Dominik, Lendvai Adrián, Márkó Bence, Patai Denisz, Szeg Bence, Sztraka Mihály, Vincze Márton Milán edző: Csatai Gáborné

- Csatai Gáborné, testnevelő -

Bővebben...

Tanulónk a Szakma Sztár Fesztiválon

Iskolánkat Szarvas Boglárka 3/11/3 osztályos végzős eladó tanuló képviselte a Szakma Kiváló Tanulója Versenyen, aki a megyei szinten 1., országos szinten pedig 5. helyezést ért el.

Felkészítő tanárai: Kovács Ilona és Liszkai Magdolna


Bővebben...

Hatvani Zoltán szavalóverseny

Tizenegyedik alkalommal rendezték meg 2019. március 9-én a Hatvani Zoltán előadóművészről elnevezett, megyei szintű, középiskolásoknak meghirdetett szavalóversenyt, Kiskunhalason, a Dékáni Szakgimnáziumban. A Wattayt Hordós Noémi (11.A), Szabó Anna (10.A) és Szűcs Dávid (5/13.A) képviselte.

Bővebben...

Szalagavató 2019

A hagyományokhoz híven, március első hétvégéjén, 2019. március 2-án került sor iskolánk egyik kiemelt ünnepségére, a Szalagavatóra. Az ünnepélyt megtisztelte jelenlétével a Kiskunhalasi Szakképzési Centrum főigazgatója, Papp Gyula, kancellárja, Csúzdi Zoltán és iskolánk korábbi igazgatója, Antalfi Antal, valamint Kiskőrös város polgármestere, Domonyi László, és Rideg László a Bács-Kiskun Megyei közgyűlés elnöke is.

(Bővebben)

A fanfár hangjai után a 9.A és 9.B osztályok palotás tánca következett. Majd a 10.B, 10.A, 11.B és a 11.A szakgimnáziumi osztályok által megelevenített mesevilágba csöppentek a nézők. A fantázia világában életre keltek a nagy Ho-ho-horgász és a Barbie lányok, a Flinstone család és a kőkorszaki szakik, Jack Sparrow a Karib-tenger kalózaival és a mesés India a varázslatos táncosaival. Végül színes szalagokból formált virágokkal búcsúztak a fellépők.

A szalagtűzés előtt Kiss Viktória 11.B osztályos tanuló köszöntötte végzős diákokat, majd szalagot kapott az 5/13.A osztály 36 tanulója, akik pénzügyi-számviteli ügyintéző, irodai asszisztens és gazdasági informatikus szakmákat tanulnak, osztályfőnökük Ambrus Tamás. Horváth István a 12.B osztály 22 informatika és ügyvitel ágazati szakgimnáziumi tanulóival sorakozott fel, Horváth-Kőrös Tünde pedig a 12.A osztály 14 közgazdaság és gépészet ágazati tanulóját vezette. A szakközépiskolai osztályok közül először a 3/11/3 osztály épület- és szerkezetlakatos, valamint eladó tanulói – összesen 20 fő – kapott szalagot, osztályfőnökük Kovács Ilona. Rakonczai Sándor vezette a 12 fő hegesztőből álló 3/11/2 osztályt. Tóthné Sási Katalin pedig a 20 fős létszámú 3/11/1 osztály élén, a vendéglátó eladó és asztalos tanulók előtt vonult. A végzős tanulók nevében Krizsán Zsófia 12.A osztályos tanuló mondta el búcsúzó beszédét.

A műsort tovább színesítette iskolánk tanulóinak – Opauszki László 12.B osztályos és Szabó Anna 10.A osztályos tanulóknak – éneke. A műsorszámok felkonferálásában közreműködött Szabó Anna és Horváth Tibor.

Az eseményt hagyományosan a végzős diákok által előadott bécsi keringő zárta.

Köszönettel tartozunk az ünnepség szervezőinek, felkészítő tanárainak. A fanfárt a Szólam Alapfokú Művészetoktatási Intézmény tanulói adták elő, a palotást Horváth Katalin és Kaponya László György tánctanárok, a keringőt pedig Dulai György tanította be. A további műsorszámokra való felkészítésben, összeállításban közreműködött: Antalfiné Kutyifa Zsuzsanna, Csatai Gáborné, Franczia Takács Edit, Fenyvesi Éva, Horváth István, Kunczné Martin Regina, Podmaniczky Gabriella, Soós Andrea és Tóthné Sási Katalin pedagógusok.

A fénytechnikát Gál Dezső és kollégái biztosították. Ünnepségünkről felvételt készített a Kiskőrös Televízió.

A dekorációt Horváth István készítette, a díszlet összeállításában Ambrus Tamás, Czibolya Renáta, Haász Dorottya, Kókainé Király Henrietta, Kovács Ilona, Raffainé Sendula Zsuzsanna Katalin és Szabó Tamás vett részt. A kalózjelmezt Harangozóné Balogh Zsóka, a Tarkabarka Játszóház vezetője bocsátotta rendelkezésünkre. Az egyéb jelmezeket Balog Renáta készítette, melyhez a szükséges anyagokat Bolvári László biztosította.

- Franczia-Takács Edit -

A műsorról készült rövid videó itt tekinthető meg.

Galéria

Iskolánk büszkeségei

Szakma Kiváló Tanulója verseny

Szarvas Boglárka 3/11/3 osztályos eladó tanuló bejutott a Szakma Kiváló Tanulója Verseny országos döntőjébe, a 252 indulóból a 7 legjobb tanuló közé.

A megmérettetésre 2019. március 12-én Budapesten, a Szakma Sztár Fesztiválon kerül sor.

Felkészítő tanárai: Kovács Ilona és Liszkai Magdolna


Zrínyi Ilona Matematikaverseny

Vida Ádám 11.A osztályos tanuló a XXX. Zrínyi Ilona Matematikaverseny megyei fordulóján 2. helyezést ért el.

Felkészítő tanára Antalfiné Kutyifa Zsuzsanna Anna. Gratulálunk az eredményhez!


Bővebben...


Szép Magyar Beszéd verseny

2019. február 21-én rendezték meg a Szép magyar beszéd verseny megyei fordulóját Kecskeméten, a Református Gimnáziumban.

A Wattayt Csizovszki Melani (11.A) és Szabó Anna (10.A) tanulók képviselték, akik az iskolai házi versenyen első és második helyezést értek el.

Bővebben...



XVII. Wattay Kupa

A 2019. február 15-én megrendezésre kerülő Fiú és Leány Kézilabda tornán iskolánk leány csapata az 1. helyen, fiú csapata pedig a 2. helyen végzett.











Bővebben...

Szülők-nevelők bálja

Hamarosan megrendezzük iskolánk szülők, nevelők, bálját, amelyre sok szeretettel várjuk Önöket a 2019. február 16-án Szarvas Fogadó és étteremben.

Jegyet február 15-ig vásárolhatnak iskolánk portáján/gazdasági irodájában (ára 5000 Ft). Amennyiben nem tudna eljönni, támogatói jeggyel, vagy pénzadománnyal is segíthet bennünket. A színvonalas programról, ételről, italról gondoskodunk, aki itt lesz, biztosan jól fogja magát érezni idén is. Az ár a vacsorát tartalmazza. (További italok, koktélok az italpultnál vásárolhatók.)

Felhívjuk figyelmüket arra is, hogy nagyon értékes tárgyakat sorsolunk ki. Tehát, itt mindenki nyer.

Továbbra is szívesen fogadjuk a nyereménytárgyakat és felajánlásokat, mivel iskolánk a tombolajegyek eladásából származó bevételeket is az Önök gyermekei tanítására és nevelésére fordítja. A nyereménytárgyakat és felajánlásokat Kunczné Martin Regina igazgatóhelyettes fogadja. A felajánlásért cserébe a honlapunkon felvesszük támogatóink közé, illetve a bálon is hirdetjük.

/Szülői munkaközösség/

"Málenkij robot"

Megelevenedett a magyar történelem a Wattay 11.A osztálya előtt

A rendhagyó történelemórára 2019. február 5-én került sor a Ferencvárosi pályaudvaron található atombunkerben, a Magyar Nemzeti Múzeum Málenkij Robot Emlékhelyén.

Tovább a teljes cikkre





Teremszépségverseny

Iskolánkban a 2018/19-es tanévben is megrendezésre került az osztályok közötti teremszépségverseny. A rendezvény lebonyolításában az iskola vezetése mellett az iskolai Diákönkormányzat is részt vett.

Az I. és II. helyezett közötti rangsor megállapítása nem volt egyszerű feladat, a zsűri a következő sorrendet állította fel.



  • I. helyezett: 11. A osztály
  • II. helyezett: 12. A osztály
  • III. helyezett: 11. B osztály


Korona Pizzéria támogatásának és az iskolai Diákönkormányzatnak köszönhetően az első három helyezett osztály osztályszintű pizzázásban részesül.

Köszönöm a résztvevő osztályok és osztályfőnökeik eredményes munkáját.

A jutalomhoz gratulálok és jó étvágyat kívánok!

- Kardos Bence -

Decemberi kupahétvége

December középén sűrű programjuk lett focistáinknak. Három nap alatt két nagy tornán vettek részt.

A Dékáni Krampusz Kupán hetedik helyen végeztek focistáink, míg a Patrocínium Kupán Kecskemétn bronzérmesek lettek.

Bővebben a tornákról

„a fejlődés ellen nincs gyógymód”

NJSZT 50 éves jubileumi konferencia és kiállítás

Kiskőrösön tartotta megalakulásának 50. évfordulóját a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság. A rendezvénybe tevékenyen bekapcsolódott iskolánk, mivel informatikai területen igen komoly képzés folyik nálunk.

(Bővebben)

Az eseményt Domonyi László polgármester köszöntője után Sályi Géza László, az NJSZT Bács-Kiskun megyei Területi Szervezetének elnöke folytatta, aki egy kisfilmmel egybekötve mutatta be, milyen sokoldalú tehetség volt Neumann János. Ezután Alföldi István, ügyvezető igazgató vázolta fel előadásában a társaság múltját, jelenét és természetesen jövőjét is, melyből kitűnt, hogy az informatika kikerülhetetlen tényező a 21. századi ember számára, és fejlődése megállíthatatlan; észrevétlenül szivárog be mindennapjainkba és válik életünk szerves részévé. A harmadik előadó, iskolánk igazgatója, Franczia László volt, aki prezentációjában bemutatta a Wattay sokszínű képzési kínálatát. Megtudhattuk, hogy nem csak középiskolások, hanem felnőttek számára is sokféle lehetőséget kínál az intézmény, akár új vagy esetleg második szakma megszerzése tekintetében. Az igazgató úr előadása közben, a színpadon, a wattays diákok bemutatták az általuk készített és programozott robotokat. Az eseményt a társaság egy kiállítás megnyitóval zárta, ahol Franczia László és Alföldi István közösen vágták el a nemzeti színű szalagot, melyet robotok feszítettek ki, és amelyeket iskolánk diákjai készítettek, tanári irányítás mellett.

A színes előadást többszáz középiskolás kísérte figyelemmel, akik biztosan megjegyezték Neumann János örökérvényű szavait:

„a fejlődés ellen nincs gyógymód”.

- Podmaniczky Gabriella -

További beszámolók az eseményről a Vira magazin oldalán és az NJSZT honlapján olvashatók.

Kirándulás a kecskeméti Mercedes-gyárba

2018. december 1-jén Kecskemétre látogattak a Wattay dolgozói. A kirándulás úticélja a kecskeméti Mercedes-gyár – hivatalos nevén: Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. – volt.

(Bővebben)

A gyár közel 4 év alatt épült fel, 2012 márciusában nyitotta meg kapuit, akkor még a B-osztályba tartozó járművek gurultak le a gyártósorról, manapság pedig a CLA és CLA Shooting Brake modelleket gyártják a világ összes piacára. Másfél órás sétánk, vagy inkább túránk során a központi épületet, illetve két hatalmas üzemcsarnokot tekinthettünk meg.

Idegenvezetőnk részletes, mindenre kiterjedő tájékoztatást adott, kérdéseinkre türelmesen válaszolt. Rengeteg nagy szám hangzott el (építési költség, nyereség, autóárak), és rengeteg nagy tér tárult szemünk elé (többezer négyzetméteres csarnokok). Szó szerint kapkodtuk a fejünket. Beléphettünk a présüzembe és a karosszériaüzembe, utóbbiban körülbelül kétemelet magas folyosóról szemlélhettük, hogyan zajlik a folyamat. Sajnos az összeszerelő üzembe még jódarabig tilos a bejárás a látogatók számára, mert egy új prototípust gyártanak, amit majd a jövő évi detroiti autókiállításon mutatnak be. Valószínűleg azonban nagyobb presztízst jelent majd a cégnek a tavaszi Genfi Autószalonon való megjelenés, ahol az európai Év Autója-díjat osztják ki.

Félelmetes volt testközelből látni, hogy „veszik át” a robotok az ember helyét, mennyire uralja a technika a mai világot. Persze az emberi tényező kikerülhetetlen, hiszen a gyárban így is mintegy négyezren dolgoznak, a jól megszokott német precizitással.

Innen sajnos autó nélkül távoztunk, de vígaszt találtunk a közeli Sasfészek Étterembe, ahová egy rövid belvárosi séta után vitt utunk. Profi és udvarias kiszolgálás mellett nagyon finom és bőséges ebéd várt bennünket.

Reméljük, jövőre is lesz lehetőségünk, hogy egy ilyen tartalmas, élményekkel teli kiránduláson vegyünk részt.

- Podmaniczky Gabriella -

XXVII. Eckerle Szaki Kupa

27. alkalommal került megrendezésre az Eckerle Szaki Kupa labdarúgó torna. Az idei évben 6 középiskola csapata mérte össze tudását. A nyertes a következő csapatok közül került ki:

  • Kiskőrösi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium és Szakgimnázium
  • Bajai SZC Kalocsai Dózsa György Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma
  • KSZC Dékáni Árpád Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája Kiskunhalas
  • KSZC Vári István Szakközépiskolája és Kollégiuma Kiskunhalas
  • Piarista Gimnázium, Kollégium, Általános Iskola és Óvoda Kecskemét
  • KSZC Kiskőrösi Wattay Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma

Fényképek a labdarúgó tornáról

A torna részletes eredménye




Pályaválasztási kiállítás - 2018.11.15

A megyei kormányhivatal városunkban is megrendezte idén a tanintézetek és a munkaadók bemutatkozását. Kiállító standdal vártunk a továbbtanulást tervező hetedikeseket-nyolcadikosokat és a felnőttképzésben résztvenni kívánókat. Betekintést kaphattak, hogy megismerkedjenek azokkal a szakmákkal miként folytathatják a tanulmányaikat.

Légy te a Wattay Közgazd-ÁSZa verseny

Idén harmadik alkalommal, 2018. november 9-én rendezte meg iskolánk a Legyél a Wattay Közgazd-ÁSZ-a versenyt, melyet általános iskolásoknak hirdettünk meg. A tavalyi évhez hasonlóan hatalmas volt az érdeklődés a verseny iránt, több helyi és környékbeli általános iskola diákja jelentkezett a megmérettetésre. A vetélkedő 1 fordulós volt, melyet iskolánk falai között rendeztünk meg.

További részletek

Cégbemutató az Európai Szakképzési Hét keretében

Az Európai Szakképzési Hét keretében a KÉSZ Holding Group kecskeméti munkatársai tartottak cégismertető órát iskolánkban.

A bemutató órán résztvevő tanulók megismerhették a gépészeti szakmák (épület- és szerkezetlakatos, hegesztő) speciális jellemzőit, valamint az elhelyezkedési lehetőségeket. Tanulóink a cégbemutató során meghívást kaptak a KÉSZ Holding Group kecskeméti gyáregységének megtekintésére, melyet terveink szerint 2019. februárjában tudunk megvalósítani.

- Benedek Tibor -

Legfrisebb sporteredmények

Kiskőrös Térségi Úszóverseny

2018. október 17-én mérettették meg magukat úszásból iskolánk tanulói. Diákjaink szép eredménnyel végeztek a versenyen.

V. korcsoport eredményei

  • Fiú mellúszás
    • Barcsik Zoltán 2. hely
  • Fiú gyorsúszás
    • Barcsik Zoltán 1. hely
  • Leány mellúszás
    • Szabó Anna 1. hely
    • Bokor Nikolett 2. hely

VI. korcsoport eredményei

  • Fiú mellúszás
    • Bránya Octavián 4. hely
  • Fiú gyorsúszás
    • Barna Imre 2. hely





A képek forrása: vira.hu

Kézilabda Diákolimpia

A kézilabda diákolimpián iskolánk csapatai a megyei elődöntőkön szép teljesítményt nyújtottak.

Fiú megyei elődöntő
3. helyezés (Kecskemét)
Leány megyei elődöntő
1. hely (Kiskőrös)
A csapat tagjai:
  • Barna Imre,
  • Liska Bálint,
  • Patai Denisz,
  • Zelei Richárd,
  • Szőgyi Norbert,
  • Jeszenszki Csaba,
  • Maczkó Tibor,
  • Bóna Martin,
  • Albert Balázs,
  • Borbényi Bendegúz
A csapat tagjai:
  • Hell Krisztina,
  • Nagy Dzesnifer,
  • Fekete Eszter,
  • Nagy Doroti,
  • Bacsa Vivien,
  • Tösmagi Nikolett,
  • Torgyik Brigitta,
  • Biró Krisztina,
  • Rácz Alexandra,
  • Nagy Eliza

Ezzel az eredménnyel a lányok a megyei döntőbe jutottak, melyet november 06-án rendeznek Kiskunhalason.

Szurkoljunk a lányoknak!

2018.10.06 - Az aradi vértanúk emléknapja

„Volt emberek.
Ha nincsenek is, vannak még. Csodák.
Nem téve semmit, nem akarva semmit,
hatnak tovább.”
(Kosztolányi Dezső)

Városunkban 2018. október 6-án tartották meg az Aradi vértanúk halálának 169. évfordulója alkalmából rendezett ünnepi megemlékezést, az Országos Petőfi Sándor Társaság és a Petőfi Szülőház és Emlékmúzeum szervezésében.

Galéria

(Bővebben)

A program egy kiállítás megnyitóval és könyvbemutatóval vette kezdetét. Az ünnepi megemlékezés irodalmi műsorral folytatódott az aradi fal előtt, melyet a KSZC Kiskőrösi Wattay Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma rendezett, a 11.B osztály tanulói adták elő. A lányok — kezükben fáklyát tartva — kísérték be a fiúkat, akik a vértanúkat személyesítették meg. A narrátor Szabó Anna(10.A) és Szőgyi Norbert(11.B) volt, a prózai szöveget versrészletek színesítették Opauszki László(12.B) előadásában. A Kossuth-nótát Szabó Balázs (11.B) játszotta el trombitán. Az ünnepi műsor összeállítását, lebonyolítását Podmaniczky Gabriella és Szeitert Gábor pedagógusok vállalták el. Beszédet mondott dr. Pelyach István történész.

Ismét egy méltóságteljes, tartalmas és színvonalas kiskőrösi rendezvényt láthatott az, aki ellátogatott a megemlékezésre.

Podmaniczky Gabriella
középiskolai tanár









Kakasfőző fesztivál

A 2018-as kakasfőző fesztivál 2018. október 06-án került megrendezésre, melyen a KSZC Kiskőrösi Wattay Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma is képviseltette magát.

A rendezvényen 3 osztály (11.A, 11.B és 5/13.A) tanulói vettek részt.

A kezdeti nehézségek ellenére a Wattay pörköltje időre (fél 1-re) elkészült, a tanulók és a közönség már kicsivel 1 óra után falatozhatott a kakaspörköltből. Délután 2-re egy falat sem maradt a megfőzött pörköltből.

A Wattay csoportját Kardos Bence vezette. A munkám kollégáim: Ambrus Tamás, Raffainé Sendula Katalin, Raffai Gábor, Szücs István segítették.

Köszönöm a kitartó munkáját a 11.A, 11.B és az 5/13.A osztálynak és kollégáimnak.

Külön köszönet Franczia Lászlónak, az intézmény igazgatójának és Fülöpné Horváth Mónikának aki jelenlétével és támogatásával gondoskodott a Wattays kakaspörkölt sikeréről.

- Kardos Bence -

2018.09.27 - Euroskills

Az EuroSkills a fiatal szakemberek Európa-bajnoksága, látványos bemutatója a szakmáknak és a legfrissebb európai fejlesztéseknek.
A WorldSkills világversenynek, a „szakmák olimpiájának ” az európai változata.

Iskolánk tanulói is részt vettek a rendezvényen.

Az alábbi linken érhető el a készült képsorozat

2018.09.27 - Foci házibajnokság

Iskolánkban megrendezésre került házibajnokság keretében egy futballsorozat vetélkedő első fordulója.

Az eseménysorozatot kiemelten a Kiskunhalasi Szakképzési Centrum fejlesztése a végzettség nélküli iskolaelhagyás csökkentéséért EU-s pályázat részeként támogatta.

Az alábbi linken érhető el a készült képsorozat

Történelem vetélkedő

A II. világháború témájában történelemversenyt hirdetünk a Wattays diákok számára. Négyfős csapatok jelentkezését várjuk. Minden évfolyamból várunk jelentkezőket, egy osztályból több csapat jelentkezhet, sőt jelentkezhetnek több osztály tanulóiból szervezett csapatok is.

Az első forduló elektronikusan kerül megrendezésre. Az első forduló feladatai letölthetőek innen. A kitöltött feladatlapot elektronikusan kérjük a polka70@freemail.hu címre. Nevezés az első forduló beküldésével.

Beküldési határidő: október 19. (péntek)

A döntő november 29-én (csütörtökön) kerül megrendezésre. A döntőbe az első fordulóban legjobban szereplő hat csapatot hívjuk meg. A döntőre minden csapat egy három-négy perces prezentációval is készüljön. Szabadon választható a II. világháború valamelyik eseményének, személyiségének vagy haditechnikai eszközének bemutatása. A zsűri nemcsak az előadás tartalmát és a diasor minőségét értékeli majd, hanem figyelembe veszi az idő betartását, az előadás önállóságát (nem felolvasás) és a megfogalmazás gördülékenységét.

Felnőttoktatás

Szerezzen szakmát ingyenesen felnőttoktatásban 2018. szeptembertől a következő szakmákban:

  • 34 543 02 Asztalos (Feltétel: min. befejezett 10. osztály, egészségügyi alkalmasság)
  • 34 582 03 Épület- és szerkezetlakatos (Feltétel: min. befejezett 10. osztály, egészségügyi alkalmasság)
  • 34 521 03 Gépi forgácsoló (Feltétel: min. befejezett 10. osztály, egészségügyi alkalmasság)
  • 34 521 06 Hegesztő (Feltétel: min. befejezett 10. osztály, egészségügyi alkalmasság)
  • 34 582 09 Központifűtés- és gázhálózat rendszerszerelő (Feltétel: min. befejezett 10. osztály, egészségügyi alkalmasság)
  • 34 523 02 Számítógép-szerelő, karbantartó (Feltétel: min. befejezett 10. osztály)
  • 54 344 01 Pénzügyi-számviteli ügyintéző (Feltétel: érettségi)
  • 54 344 02 Vállalkozási és bérügyintéző (Feltétel: érettségi)
  • 54 481 02 Gazdasági informatikus (Feltétel: érettségi)
További információk és jelentkezési lapok itt találhatóak.

Álláshirdetések

Kiskunhalasi Szakképzési Centrum a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet

Kiskunhalasi SZC Kiskőrösi Wattay Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma
6200 Kiskőrös, Árpád u. 20.

A részletes pályázati kiírás itt olvasható


Kiskunhalasi Szakképzési Centrum a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet

Kiskunhalasi SZC Kiskőrösi Wattay Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma
6200 Kiskőrös, Árpád u. 20.

könyvtáros
munkakör betöltésére.

A részletes pályázati kiírás itt olvasható

Megszépült a Sárkány utca – avagy rendhagyó társadalomismereti óra

Az iskolai Diákönkormányzatnak és néhány tanulónak már egy ideje szemet szúr a Sárkány utca szennyezettsége. Több javaslat is érkezett a diákoktól, de eddig egyik sem bizonyult komoly elképzelésnek. Amikor a tettek mezejére kellett volna lépni diákság meghátrált.

Az intézmény szemetes konténerek telepítésével igyekezett a problémát orvosolni, de nem sikerült 100%-os eredményt elérni.

A szakközépiskola 2/10/1-es osztálya Tóth Renáta és Király Annamária vezetésével cselekvésre szánta el magát és a “Fenntartható fejlődés és környezetvédelem” című társadalomismeret óra keretében Kardos Bence vezényletével megtisztították a Sárkány utcát és a Wattay Sárkány utcai telephelyének környékét.

Az akció több szempontból is sikeresnek bizonyult:

  • 4 zsák szemét gyűlt össze, így megtisztult a Sárkány utca.
  • A tanórán megvalósult a környezeti nevelés.
  • A diákok megfogadták, hogy csak a kukáka dobják ezután szemetet, rendszeresen figyelmeztetik társaikat, ha szemetelni látják őket, ha kell fel is szedetik velük a szemetet, védve ezáltal a környezetet, amelyben napjaikat töltik.
  • A munka során erősödött a diákok egymáshoz tartozásának érzése, a feladat fejlesztette az egymás közötti együttműködésüket, elősegítve, hogy -kikerülve az iskola falai közül - a munka világában, egy idegen környezetben még könnyebben megállják a helyüket.

Az akció sikerességét bizonyítja a csapat jókedve és természetesen az összegyűjtött szemét mennyisége.

Ezúton szeretnék köszönetet mondani az 2/10/1 osztálynak.

A szükséges kellékeket (szemeteszsák, gumikesztyűk) az iskolai DÖK finanszírozta.

A szemétszedésről itt látható képes beszámoló

- Kardos Bence -

Online nyelvi verseny díjátadó

Az idei évben is megrendezésre került a KSZC Kiskőrösi Wattay Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma által rendezett Online Nyelvi vetélkedő. A verseny 3 fordulóból állt, ami egy-egy évszakhoz kapcsolódott, az általános iskolák 7. és 8. évfolyamos tanulóit célozva meg. A játékos, kreativitást és informatikai tudást is igénybe vevő versenyen sok tanuló vett részt a térség általános iskoláiból.

Az egész tanéven átívelő verseny átadója 2018. május 30-án volt.
A nyertesek 15 000, 10 000 és 5000 Ft értékű vásárlási utalványokat nyertek.

Az angol verseny első három helyezettje:

  1. Nagy Réka
  2. Frits Adrián
  3. Kelemen Nikol

A német verseny első három helyezettje:

  1. Papp Csenge Borbála
  2. Varga Zsófia
  3. Krahulecz Viktória

Köszönjük a tanulóknak a részvételt és a felkészítő tanároknak a segítő munkájukat.

-Hartai-Sárosi Edit-

300 éves Kiskőrös –
a rétesfesztiválon még mindig jól fogy a Wattay rétese

A 2018-as rétesfesztivál a Kiskőrös 300 ünnepi programsorozat részeként 2018. május 20-án került megrendezésre, melyen természetesen a KSZC Kiskőrösi Wattay Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma is képviseltette magát.

Idén rendhagyó módon, az iskolában sokan jelentkeztek a réteskészítésre, végül a 10. B osztály tanulóira esett a választás. (Barkóczi Vivien, Faragó Henrietta, Kiss Viktória, Keresztúri Anett, Rácz Alexandra, Rideg Laura, Varga Tímea, Vörösváczki Vivien). A segítők között a 12. A osztály is képviseltette magát (Bleszák Gábor, volt DÖK elnök).

A kezdeti nehézségek ellenére a Wattay rétese készült el legelőször, a tanulók és a közönség már kicsivel 10 óra után falatozhatott a ropogós házi rétesekből. Idén túrós és meggyes-mákos rétes készült, melynek sikerét jelezte, hogy 11 órára egy falat sem maradt a réteseinkből.

A Wattay csoportját Kardos Bence kísérte.

Köszönöm a kitartó munkáját a 10. B osztálynak és külön köszönet Franczia Lászlónak, az intézmény igazgatójának, aki jelenlétével és kóstolással gondoskodott a wattays rétes sikeréről.

-Kardos Bence-

Elballagtak a Wattay végzős diákjai

Iskolánk 2018. május 4-én rendezte meg ballagási ünnepségét az intézmény főépületének udvarán. Idén 7 osztály, összesen 150 tanuló búcsúzott az „Alma Mater”-től.

A végzős diákok az iskolai csengő dallamának elhangzása után vonultak végig utoljára a jól ismert tantermeken, miközben a szívet melengető ballagási énekek szóltak. Az ünnepi műsor összeállításában, lebonyolításában Podmaniczky Gabriella és a Humán Munkaközösség vett részt. A Himnusz elhangzása után Szabó Anna (9.A) szavalata következett, aki a Jókívánság című verset adta elő. A végzős diákokat Krizsán Zsófia (11.A) köszöntötte, majd Opauszki László (11.B) énekelte el Máté Péter jól ismert klasszikusát, a Most élsz című slágert. Ezután a ballagó osztályok elhelyezték az iskola zászlajára a búcsúzás és köszönet szalagjait és átadták a zászlót itt maradó diáktársaiknak. A végzős diákok nevében Kardos Mercédesz Klaudia (12.B) mondott búcsúbeszédet. A műsort néptánc előadás is színesítette, tizedik évfolyamos tanulók (Dulai Máté, Nagy Doroti Andrea, Turcsán Zalán) erdélyi verbunkost adtak elő, akik a Hétszínvirág Alapítvány növendékei. Franczia László igazgató ünnepi beszédében több olyan gondolatot megfogalmazott, amelyeket érdemes megfogadni az ifjú nemzedéknek: „Meg kell tanulnotok okosan élni az életet. El kell igazodnotok a világban. Fel kell készülnötök arra, hogy a kudarcból is fakadhat dicsőség, a sikerből pedig kétségbeesés. Ne másokhoz mérjétek magatokat, inkább saját eredményeiteket igyekezzetek túlszárnyalni.” Sor került a jutalomkönyvek átadására, amelyek mellé egy Wattay-emlékérmet is kaptak a díjazott tanulók. Összesen 33 végzős diák részesült elismerésben.
Közülük is kiemelkedik Hlavács István, aki a Jó tanuló-jó sportoló-díjat vehette át, és Vári Márton, aki iskolánk nevelőtestületének döntése alapján ebben a tanévben a Wattay-díjat nyerte el. Hagyományaink szerint — a műsor zárásaként —, a Szózat, szavalat formájában hangzott el zenei kísérettel, Kelemen Roland Álmos (12.B) előadásában. A narrátor Szőgyi Norbert (10.B) volt. Köszönjük a stúdiósoknak is fáradhatatlan munkájukat (Kecskeméti Márk János (10.B),Turcsán Zalán (10.B)).

Egy szép, emlékezetes és egyben jó hangulatú ballagási ünnepségen vehetett részt minden diák, pedagógus és hozzátartozó a Wattayban, ami azt közvetítette, hogy: „Minden egyes gyermek az ég és a föld találkozása. Minden gyermek egy csoda.”

-niczky-

A végzős osztályok:





Asztalos SZKTV

Vida Tamás végzős asztalos tanuló a Szakma Kiváló Tanulója Versenyen országos 6. helyezést ért el.

Tamás az elért eredményei alapján mentesül a szakmai vizsga letétele alól. Felkészítő tanárai: Benedek Tibor, Gráner Géza.

A képen a versenyen készített tölgyfa dohányzóasztallal látható a tanuló.
Az elért eredményhez gratulálunk!"





„Versvadászaton” a 10.B

Tavaly nagy sikerrel debütált április 11-én, a Kiskőrös Városért Alapítvány által útjára indított „Verselj Kiskőrös” mozgalom. Az irodalom, a költészet csodájára szeretnék felhívni a figyelmet a szervezők a Költészet Napján, április 11-én, Petőfi szülővárosában.

E-mailben várták, hogy word dokumentum formájában küldjék el kedvenc verseiket a résztvevők (a szöveg után odaírva nevüket is), amelyeket a város közterein, bokrokon, fákon, padokon helyeztek el. Amint a képek is mutatják, a 10.B szakgimnáziumi osztály szép számmal gyűjtött össze költeményeket ezen a jeles napon. A diákok nagy örömmel fogadták ezt a kezdeményezést, a versajándékot mindenki jószívvel vitte haza. A tanulók azt mondták, szeretnék megőrizni ezeket a költeményeket.

Biztos vagyok benne, hogy a következő alkalommal ezek a diákok nemcsak keresni, hanem küldeni is fognak verseket erre a felhívásra, hogy: „Legyen a vers mindenkié!”

- Podmaniczky Gabriella -

CAD-CAM informatikus siker

Kutasi Viktória 5/13.A osztályos CAD-CAM informatikus tanulónk az Enterprise Communications Magyarország Kft. és az NCT Akadémia Nonprofit Kft. által szervezett Solid Edge tervező szoftver alkalmazása versenyen bejutott az országos döntőbe, ahol méltóképpen képviselte iskolánkat.

Felkészítője Kecskeméti Sándor volt.

Gratulálunk Viktóriának a szép eredményéhez!











Átadó ünnepség

Iskolánk felújított épületeinek átadó ünnepségére 2018. március 12-én került sor. Az eseményről több média is hírt adott.

A Kiskőrös TV a következő riportot készítette az eseményről.

A közszolgálati televízió riportja

A közszolgálati televízióban az M1 Híradó, 2018. március 12. 16:00 órai adásának 6:10 percében szóltak a beruházásról. Az aktuális híradó itt tekinthető meg.

Interneten való megjelenés

A 444.hu olalain az alábbi cikk jelent meg.

Igény van rá: magyar iskolások fejlesztettek robotot nemzeti színű szalag átvágásához

„A wattays diákok új szintre emelték a szalagátvágást. Ők építették és programozták azokat a lego robotokat, amik a nemzetiszín szalagot az átvágáshoz kifeszítették. Azt hiszem az iskola jó úton jár a szakemberek képzésében!” - írta legfrissebb posztjához Font Sándor.

A fideszes képviselő a kiskőrösi Wattay középiskolában járt, ahol vissza nem térítendő támogatás hírét vitte a diákokhoz, egyben népszerűsítette a szakképzést kicsit. A robotokat a diákok az alkalomra készítették, innen is pacsi nekik, ügyesek, ráadásul ezzel meg is úszták, hogy - ahogy azt mostanában óvodáknál, iskoláknál szokás - őket állítsák a szalag két végére ünneplőben, biodíszletként.

Boros Juli (444.hu)

Az eseményen készült fotók itt tekinthetők meg

Véradás Bella László részére

Kedves Kollégáim, Tanulók!

Tagintézményünk székhelyén, március 23-án (pénteken) 9-12 óra között véradást szervezünk. Ennek a véradásnak most nagyon nagy jelentősége van.

Bella László, volt kollégánk (tanár és igazgatóhelyettes volt a Wattayban, a Bem József Általános Iskola igazgatójaként ment nyugdíjba) olyan műtét előtt áll, amihez nagyon sok vér kell. A véradáshoz kapcsolódóan IRÁNYÍTOTT VÉRADÁS lesz BELLA LÁSZLÓ műtétjéhez. Vércsoportja: A+

Aki tud segíteni, kérem, jöjjön el a véradásra, és jelezze a véradás regisztrációjakor, valamint nyilatkozzon irányítási szándékáról, vagyis arról, hogy vérét BELLA LÁSZLÓ műtétjéhez felhasználhatják. Kérem, hogy a segíteni szándékozó 18 év fölötti tanulók, alkalmazottak, ismerősök, rokonok segítsék volt kollégánkat.

Kérem, hogy TAJ, valamint lakcímkártyáját és személyazonosító igazolványát mindenki hozza magával!

Mindenki segítségét köszönöm!

Franczia László
igazgató

Sikerek a Zrínyi matematika versenyen

2018. március 3-án délelőtt került sor a XXVIII. Zrínyi Ilona Matematikaverseny Bács-Kiskun megyei fordulójának eredményhirdetésére.

Bleszák Gábor (12.A osztályos tanuló) megyei 2. helyen végzett.
Lőrincz Krisztián (11.B osztályos tanuló) a megyei 3. helyet szerezte meg.
Iskolánk csatapta (Czirkó Norbert Zsolt, Lőrincz Krisztián, Nagy István) szintén harmadik lett.

Bővebben...

Technika órák - 2018.02.26-27-28

A KT Bem József Általános Iskola 5. és 6. osztályos tanulói február végén a fémes tanműhelybe és tanirodába látogattak el a technika órák keretein belül. (A képekre kattintva elérhetőek a nap további képi.)

1. nap: A számtech teremben, tanműhelyben2. nap: A tanirodában és gépműhelyben3. nap:
A "géptermekben" ;)
Tovább a galériába

XVI. Wattay Kupa - 2018

Február 15-én rendeztük meg a XVI. Wattay kupa fiú kézilabda tornát.

A négy csapat körmérkőzéses rendszerben versenyzett. Nagyon izgalmas, az utolsó pillanatig kiélezett verseny volt.

A tornán készült képek

Bővebben...

Legújabb versenyeredmények

Szakma Kiváló Tanulója Verseny

A Szakma Kiváló Tanulója Versenyen iskolánk két tanulója is szépen szerepelt. Vida Tamás 3/11/1 osztályos asztalos tanuló és Vári Márton 5/13.A osztályos CAD-CAM informatikus tanulók az országos döntőbe jutottak.

Gratulálunk nekik és sok sikert a következő fordulóhoz!







Megyei úszóverseny

Barcsik Zoltán 9.A osztályos tanuló 2018. február 12-én Kecskeméten, a megyei úszóversenyen

  • gyorsúszásban 4. helyen,
  • mellúszásban 3. helyen
végzett.

Gratulálunk a szép eredményhez!




Tanulj a Wattayban!

Kattints a képre a videó elindításához!

Induló felnőttoktatási képzések

Szerezzen szakmát ingyenesen felnőttoktatás keretein belül!

A következő most induló képzések közül választhat:

  • Minimum befejezett 10 osztály esetén választhatók:
    • Asztalos (OKJ 34 543 02)
    • Hegesztő (OKJ 34 521 06)
    • Épület- és szerkezetlakatos (OKJ 34 582 03)
  • Mimimum érettségi vizsgával rendelkezők választhatják:
    • Pénzügyi-számviteli ügyintéző (OKJ 54 344 01)
    • Vállalkozási- és bérügyintéző (OKJ 54 344 02)

Jelentkezési határidő: 2018. február 09.

Teremszépségverseny eredmények

2018.01.12-én került sor a teremszépségverseny jutalmainak átadására.

A Korona Pizzéria támogatásának és a Diákönkormányzatnak köszönhetően az első három helyezett osztály pizzapartyban részesült.
A helyezettek a következők:
1. helyezett: 11.A
2. helyezett: Kk 13/1
3. helyezett: 12.B

Karácsonyi ünnepség

Karácsonyi ünnepség

Az idei tanévben a 11.A osztály tanulói készültek karácsonyi műsorral az iskola tanulói és tanárai részére. A műsort Horváth-Kőrös Tünde és Tóthné Sási Katalin tanították be.

Képek

Szép magyar beszéd verseny

Iskolánk december 7-én rendezte meg a Szép magyar beszéd verseny helyi fordulóját. A 16 lelkes versenyző közül kellett az iskola magyartanáraiból álló zsűrinek kiválasztania a legügyesebbeket. A szabadon választott szövegek meghallgatása után a diákokat újabb megmérettetés várta: egy számukra addig ismeretlen szöveget, Szende Aladár „A hangoskodás: ököljog a beszédben” című szösszenetét kellett rövid időn belül átnézniük, majd felolvasniuk.

A verseny végén az alábbi eredmények születtek:

  1. helyezett: Kelemen Roland Álmos (12.B)
  2. helyezett: Kardos Mercédesz Klaudia (12.B)
  3. helyezett: Szabó Anna (9.A)
  • Különdíj: Bócsai Leonetta (10.B)

A díjazottak – az élményen kívül – oklevéllel és könyvjutalommal gazdagodtak.

- Kalla Viktória -

Érmek az úszóversenyen

Iskolánk fiúcsapata több érmet is szerzett az úszóversenyen.












Gondolkodni jó!

Iskolánk 5. alkalommal, immár hagyományként Mikulás napon rendezte meg a matematika és fizika háziversenyt. Az idei alkalommal 11 csapat vett részt benne. A példák között voltak logikai és számítási feladatok is. A fizikai tudásunkról idén nem nagyon adtunk számot.

A következő feladatokban mérhettük össze tudásunkat:

  • Az első körben matematikai és fizikai teszteket kellett kitöltenünk.
  • A második körben Tangram kirakó segítségével a régi szokások szerint karácsonyi mintát raktunk ki. Az idei tanévben egy csizma volt a feladat.
  • A harmadik körben sudokuval mutattuk meg logikai tudásunkat és gyorsaságunkat.
  • A negyedik körben 2x2 cm es kockákból kellett kiraknunk felülnézeti oldalnézet és hátulnézeti alakzatot. Majd az adott alakzat felszínét és térfogatát kellett kiszámolnunk.

A verseny végeredménye a következőképpen alakult:

  1. hely: a 11.B csapata
    • Kalló Bence
    • Nagy István
    • Szebellédi Patrik
  2. hely: a 12.B csapata
    • Kardos Mercédesz Klaudia
    • Nagy Dóra
    • Tompai Zoltán
  3. hely: a Kk13/1 csapata
    • Madzsó Szilárd
    • Máthé Csaba
    • Vizi Valentin

- Rácz Alexandra (10.B) -

XXVI. Eckerle Szaki Kupa - 2017

Az idei tornát a sportcsarnok felújítása miatt Soltvadkerten rendeztük meg. A jánoshalmi Mezőgazdasági visszalépése miatt csak 4 csapat küzdött körmérkőzéses formában a serlegekért, érmekért. A játék futsal szabályok szerint 2x20 perces játékidővel zajlott. Színvonalas, izgalmas mérkőzéseket láthatott a kisszámú nézőközönség. A két „hazai” csapatnak sikerült minden mérkőzését megnyernie, így az aranyért küzdöttek egymással. Az összeszokott, és a futsal diákolimpián is jól szereplő Petőfi Gimnázium folyamatosan vezetve 3:2-re verte a lelkes, és a végén a mérkőzést szorossá tevő Wattay csapatát. A csapat góljait Molnár Dani lőtte.

(A cikk folytatása)
Az esemény képekben

Pályaválasztási kiállítás a Wattayban

Iskolánkban 2017. őszén ismét megrendezésre került pályaválasztási kiállításunk, Franczia László igazgató úr megnyitója után Pohankovics András, a város alpolgármestere is köszöntőt mondott, továbbá a Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara részéről, Ördög Dóra szakképzési igazgató üdvözlő szavai ékesítették az eseményt. A legfőbb prioritás az volt, hogy a pályaválasztás előtt álló fiataloknak gyakorlatban bemutassák, hogy az iskolában milyen képzési formák vannak. Így lehetőség volt egyes szakmákba való betekintésre, tulajdonképpen miről is szólnak, és milyen berendezések állnak rendelkezésre.

Gólyanap
Galéria:
2017.11.09. (Készítette: Szalai László)
2017.11.10. (Forrás: Alföldi Tükör - Filus Tibor)
Programajánló: 2017.11.09.-10 (Forrás: vira.hu)
Hova tovább? Galéria (Forrás: vira.hu)

Az aradi vértanúkra emlékeztünk

„Mégiscsak ők tartják a földet,
drága halottaink.”
(Ratkó József)

Városunkban 2017. október 6-án tartották meg az Aradi vértanúk halálának 168. évfordulója alkalmából rendezett ünnepi megemlékezést, az Országos Petőfi Sándor Társaság és a Petőfi Szülőház és Emlékmúzeum szervezésében.

Galéria

(Bővebben)

A program egy kiállítás megnyitóval kezdődött Dobák Géza, Hermann Róbert és Krámer Iván magángyűjtők anyagából, melyet Hermann Róbert DSc. nyitott meg. Az ünnepi megemlékezés irodalmi műsorral folytatódott az aradi fal előtt, melyet a KSZC Kiskőrösi Wattay Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma rendezett. A Himnusz eléneklése után a 10.B osztály tanulói példás fegyelemmel, a megemlékezéshez méltó kellő komolysággal vonultak fel. A lányok a fáklyákat tartották, a fiúk pedig az vértanúkat személyesítették meg. A szövegeket végzős szakgimnáziumi diákok mondták: a két narrátor Lovász Lili (12.A) és Kelemen Roland (12.B) volt, a verseket Kardos Mercédesz (12.B) előadásában hallhattuk. Az ünnepi megemlékezésre a tanulókat Podmaniczky Gabriella tanárnő és Szeitert Gábor tanár úr készítette fel. Ezután a múzeum igazgatója, Kispálné, dr. Lucza Ilona szólt a jelenlévőkhöz, megköszönte Dr. Tóth Ákos tárogatóművész közreműködését, akinek játékában többször is gyönyörködhettek az este folyamán az egybegyűltek. Többek között hallhattuk tőle a Szép vagy, gyönyörű vagy, Magyarország című dalt is. Majd Dr. Csikány Tamás történész mondott ünnepi beszédet, aki kiemelte a honvéd tábornokok nehéz helyzetét, hogy tulajdonképpen abban a pillanatban, nekik egyedül kellett dönteni, milyen parancsot adnak az alattuk szolgáló katonáknak. Nem mentek száműzetésbe, emigrációba, hanem itt maradtak és küzdöttek, majd letették a fegyvert és tudták, hogy valószínűleg kivégzés vár rájuk. A beszéd után következett a Szózat eléneklése, majd a jelenlévők, az aradi falnál, elhelyezték az emlékezés gyertyáit és virágait. A rendezvény könyvbemutatóval és kerekasztal beszélgetéssel zárult a múzeumban.

Ismét egy tartalmas és színvonalas kiskőrösi rendezvényt láthatott az, aki ellátogatott a megemlékezésre.

Podmaniczky Gabriella
középiskolai tanár

A legkiválóbb ifjú szakemberek elismerése

Bolla Ákos - 2017. júniusában iskolánkban végzett – épület- és szerkezetlakatos tanuló a Szakma Kiváló Tanulója Versenyen elért első helyezéséért a Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elismerésében részesült.

Bővebben...

Felnőttoktatás


Szerezzen szakmát ingyenesen felnőttoktatásban

a Kiskunhalasi Kiskunhalasi Szakképzési Centrum

KISKŐRÖSI WATTAY SZAKGIMNÁZIUMA, SZAKKÖZÉPISKOLÁJA ÉS KOLLÉGIUMÁBAN!

A képzések szerepelnek az Országos Képzési Jegyzékben (OKJ), tehát államilag elfogadott szakképesítést igazoló bizonyítványt vehet át a tanuló az eredményes vizsga után.

Tanévzáró ünnepség - 2017.06.23

Megtartottuk iskolánkban a tanévzáró ünnepséget.
Jutalomkönyvet vehettek át a tanulmányi eredményeikkel, a közösségi munkában, valamint a sport területén jeleskedő tanulók.

Az eseményen készült képek itt találhatók.

Pedagógusnap 2017.

Pedagógusnap alkalmából intézményünk 4 dolgozójának is elismerték kiváló munkáját.
A Kiskunhalasi Szakképzési Centrum Horváth Istvánnak életműdíjat, Horváth-Kőrös Tünde, Franczia Gyula és Rakonczai Sándor részére pedig "Siker kovácsa" díjat adományozott.

Bővebben...

Tovább a képekhez

Díjátadás a Parlamentben

2017. május 26-án került sor a Szakma Sztár Fesztivál keretében rendezett országos szakmunkás versenyek helyezettjeinek és felkészítőinek köszöntőjére a Parlamentben. Az emléklapokat Kövér László, az Országgyűlés elnöke adta át. Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke beszámolt arról, hogy a Szakma Kiváló Tanulója Versenyt az idén tizedik alkalommal rendezték meg. Az 5255 induló tanuló közül 41 szakmában 224-en jutottak be a döntőbe.

Iskolánkat Bolla Ákos épület- és szerkezetlakatos tanuló képviselte, aki végül a 2017. április 24-26-án megrendezett döntőben jóval a rendelkezésre álló időn belül és magas minőségben készítette el vizsgamunkáját, ezzel több neves iskola tanulóját is maga mögé utasítva szerezte meg az első helyet.

Az ország egyik legszebb épületében, a Parlamentben megtartott ünnepségre Ákost édesapja, Bolla Albert Tamás, gyakorlati oktatója (Bene Attila) és iskolánk igazgatója (Franczia László) kísérte el. Elismerő oklevelet kapott Bolla Ákos versenyző és Bene Attila gyakorlati oktató.

Gratulálunk a sikerükhöz!

-FTE-

Tovább az ünnepségen készült fotókhoz.

Az átadóról a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara albumában is megtekinthetők fotók.

Legfrisebb versenyeredmények

Iskolánk tanulói több megyei és országos szintű versenyen is részt vettek, azokon szépen szerepeltek.


A Német Nemzetiségi Önkormányzat szervezésében 2017. május 25-én került sor a német nyelvű szavalóversenyre, melynek a Petőfi Sándor Szülőház és Emlékmúzeum adott helyet. A versenyen német költők műveit szavalták a diákok.

A Kiskunhalasi SZC Kiskőrösi Wattay Szakgimnáziumát, Szakközépiskoláját és Kollégiumát Vörösváczki Vivien és Koch Viktória 9. B osztályos tanulók képviselték. Felkészítő tanáruk Fábián Anita.

Bővebben...



2017. március 18-án 21. alkalommal rendezték meg az ismert színész emlékére alapított megyei versenyt, a Nagy Attila Szavalóversenyt. Iskolánkat két tanuló - Fenyős Mónika 12.A és Kardos Mercédesz Klaudia 11.B - képviselte.

Bővebben...




A Szakma Kiváló Tanulója Verseny megyei előválogatójából
Bolla Ákos 11/2 osztályos tanuló, a Bács-Kiskun megyei szakképző iskolákból egyedüliként, épület- és szerkezetlakatos szakmában továbbjutott az országos döntőbe.

Az elért eredményhez szívből gratulálunk és eredményes felkészülést, dobogós helyezést kívánunk az áprilisi döntőn!


Eredmények a Zrínyi matematika verseny megyei fordulóján

  • 9. évfolyam: Vida Ádám (2. hely)
  • 10. évfolyam: Nagy István (4. hely)
  • 11. évfolyam: Bleszák Gábor (4. hely)
  • 12. évfolyam: Kecskeméti Károly (7. hely)
  • Csapatverseny: Bleszák Gábor, Kardos Mercédesz Klaudia, Kovács Dávid (3. hely)

Bővebben...


A Szakma Kiváló Tanulója Verseny megyei elődöntőjéből Bolla Ákos 11/2 osztályos tanuló, épület- és szerkezetlakatos szakmában továbbjutott az országos előválogatóba.
Eredményéhez gratulálunk és további sikereket kívánunk részére!


Kecskeméti Károly 12.B osztályos tanuló a MATEGYE Alapítvány által megrendezett kétfordulós megyei matematika versenyen ért el 4. helyezést. Bővebben...

További matematika versennyel kapcsolatos hír


Szabó Márk 12.B osztályos tanuló bejutott az Implom József Középiskolai Helyesírási Verseny Megyei Döntőjébe.


A közép-európai Brokerképző Alapítvány középiskolások részére szervezett Tőzsdejátékának első fordulójára 2016.11.15 és 2017.01.11 között került sor. A több mint 320 nevezett között a Wattay lelkes csapata is részt vett a megmérettetésben. Szél Szimonetta, Pohankovics Cintia és Szabó Ferenc, hétről hétre készült - az összesen 4 - online teszt kitöltésére. Bővebben...


Városalapítók Napja - 2017

A május 19-20-21-ei hétvégén rendezték meg városunkban a Városalapítók Napját, melyen a Kiskőrös újratelepítésének a 299. évfordulójára emlékeztünk meg. A kiskőrösi Országos Rétesfesztivál zsűrije Kovács Lázár vezetésével különböző ízesítésű rétest értékelt.

Iskolánkból a 11. A osztály tanulói vettek részt a fesztiválon: Ács Brigitta, Kalapos Csilla és Lengvári Melinda, akik munkáját a zsűri különdíjjal jutalmazta.



Szombat délután Antalfi Antal címzetes igazgató és Franczia László, iskolánk igazgatója koszorút helyeztek el a Városháza falán található Wattay-domborműnél. Ezzel fejezve ki tiszteletüket a városalapító ősök iránt.

-SA-



Országos első helyezett!

A Szakma Kiváló Tanulója Versenyen Bolla Ákos 11/2 osztályos Épület- és szerkezetlakatos tanuló, országos első helyezést ért el.

Az elért eredményhez szívből gratulálunk, minden elismerésünk a megszerzett aranyéremhez!










Bővebben...

Penta Unió különdíj és országos 4. helyezés

Szél Szimonetta 14. évfolyamos tanuló a 2016/2017-es tanév pénzügyi-számviteli ügyintéző szakképesítés Országos Szakmai Tanulmányi Versenyén IV. helyezést ért el.
















Ideiglenes felvételi jegyzék
a 2017/2018-as tanévre

Tisztelt Szülők, Tanulók!

A felvételi jegyzék megtekintése előtt kérjük, olvassák el az alábbi tájékoztatót, mely segítséget nyújt a táblázatok értelmezéséhez.

A sorszámmal rendelkező tanulókat felvételre javasoljuk.
Azon tanulók oktatási azonosítója (vagy jeligéje) mellett, akiket nem javasoltunk felvételre „E” betű olvasható. A felvettek névsora csak a győri Felvételi Központ visszajelzése után alakul ki.
A végleges eredményről 2017. április 26-án küldünk tájékoztatást.

Mivel a jelentkezők több iskolába és több tanulmányi területre jelentkezhettek, egy tanuló több rangsorban is szerepelhet. A többszörös jelentkezés miatt egy-egy tagozatra általában a felvehető létszámot meghaladó jelentkezés látszik.
Önmagában az, hogy valaki hátrébb sorolódott a felvételre javasoltak ideiglenes listáján, nem indokolja az iskolák (képzések) közötti sorrend megváltoztatását. Amennyiben a tanuló férőhely hiányában mégsem nyerne felvételt az általa megjelölt első helyre, a központi számítógépes rendszer automatikusan a következő helyen besorolt iskolába vagy képzésre próbálja elhelyezni.

Kérjük, a sorrenden csak az változtasson, aki meggondolta magát, más iskolát, más képzést, más pályát képzel el magának, mint amit a jelentkezéskor gondolt.

Jelentkezés a 2017/2018-as tanév képzéseire

A következő képzésekre lehet jelentkezni

Érettségire épülő képzések:

  • Pénzügyi- számviteli ügyintéző (közgazdaság ágazat)
  • Vállalkozási és bérügyitéző (közgazdaság ágazat)
  • CAD-CAM informatikus (informatika ágazat)
  • Gépgyártástechnológiai technikus (gépészet ágazat)

(Amennyiben az érettségit az adott ágazaton belül szerezte (szerzi) meg, akkor a képzés időtartama 1 év, bármely más érettségi esetén 2 év.)

További szakmák

  • Gépi forgácsoló
  • Asztalos
  • Épület- és szerkezetlakatos
  • Hegesztő

Kiskőrös Város Ifjúságának Oktatásáért és Neveléséért

Czeffer István átveszi a díjat

A kép forrása: vira.hu

Czeffer István közel 48 éves, kiemelkedő szakmai és pedagógiai pályafutása elismeréseként 2017. március 15-én Kiskőrös Város Ifjúságának Oktatásáért és Neveléséért díjat kapott...

(Bővebben)

Czeffer István 1953. január 2-án született Kiskőrösön. Gyermekkorát is szülővárosában töltötte, itt járt általános iskolába, majd az akkori 621. számú Ipari Szakmunkásképző Intézetben 1970-ben géplakatos szakmát szerzett.
Első munkahelye, a MEZŐGÉP Vállalat kiskőrösi gyáregysége volt, ahol garanciális szerelőként, majd hegesztőként dolgozott. 1976-ban Kecskeméten szakközépiskolai érettségi bizonyítványt szerzett gépészeti szakon. Ezt követően műszaki ellenőr munkakörben dolgozott.
1979-ben házasságot kötött Mészáros Ágnessel. Két gyermek boldog édesapja, Csilláé és Ágnesé.

Munkájában kezdetek óta a szakma és a hivatás szeretete tükröződik. Kiváló munkája és szakismerete révén került 1977. szeptember 1-től a Wattay jogelőd szakképző iskolájába, második munkahelyére.
1982-ben Szakszervezeti Munkáért ezüst fokozatú kitüntetést, 1983-ban pedig 10 éves Honvédelmi Érdemérem kitüntetésben részesült.
1992-ben a Miskolci Egyetem Dunaújvárosi Főiskolai Kar Műszaki szakoktatói szakán szerzett diplomát.
1984-ben a szerkezetlakatos szakmát is megszerezte.

Négy évtizedes pedagógusi pályafutása alatt végig fémipari szakoktatóként dolgozott. Éveken keresztül volt az iskola fémipari és faipari tanműhelyének vezetője. Hosszú pályafutása alatt több ezer lakatosnak, forgácsolónak, általános gépszerelő és karbantartónak, hegesztőnek tanította meg a szakmájuk gyakorlati ismereteit. A kiskőrösi fémipari vállalkozások, és több Bács-Kiskun megyei vállalkozás is szegényebb lenne Czeffer István szakmai és szakképzési pedagógusi életpályája nélkül.

Őszinteség, segítőkészség, nagyfokú szerénység jellemzi, akire fiatalabb kollégái mindig számíthatnak, szakmai tanácsaival segíti őket.
Magas szintű elméleti ismereteit kiválóan alkalmazza a gyakorlatban is. Szakmai felkészültsége, rátermettsége, a tanulókkal kialakított jó kapcsolata, segítőkészsége miatt mind a kollégái, mind a diákjai tiszteletét kiérdemelte. Munkáját a magas szaktudás, az igényesség jellemzi. Tanítványai megalapozott tudással kerültek ki kezei alól a szakmai vizsgákon.
A pedagógiai tevékenység mellett fizikai munkájával nagyban segítette az iskola működését. Pontos szakmunkája az iskola minden telephelyén, de a város és a környező településeken is megtalálható.
Jelenleg nyugdíjasként tölti megérdemelt pihenését családja körében. De teljesen nem szakadt el az iskolától, a gépészeti szakképzéstől, a pedagógus hivatástól. Az iskola felnőttoktatási és felnőttképzési tevékenységét segíti oktatóként a hegesztő képzésben.


Nyelvi versenyek általános iskolások részére

Iskolánkban az idei tanévben meghirdetésre kerültek az általános iskolások 7-8. osztályosai számára az angol, illetve a német nyelvi versenyek.