Hírek
2024. febr. 11.
wattay
Újabb siker a vármegyei történelemversenyen
A Kecskeméti SZC Kandó Kálmán Technikum ebben a tanévben is megrendezte a Bács-Kiskun Vármegyei Történelemversenyét.

Iskolánkból egy csapat jelentkezett, a „Verhetetlen hármas”, amelynek tagjai Ba Loretta, Mészáros Dóra és Tóth Tamara Alexa 11.B osztályos tanulók voltak (felkészítő tanáruk Kalla Viktória).
A verseny ebben az évben is kétfordulós volt. Az első fordulóban, december 7-én, egy online tesztet kellett kitölteniük a tanulóknak, amelynek eredményét nagy izgalommal vártuk. Összesen 62 csapat vett részt, a Wattay diákjai pedig bekerültek a legjobb 12 közé, így meghívást kaptunk a kecskeméti döntőre.
A február 8-án megrendezett második forduló is izgalmasnak és érdekesnek ígérkezett. A lányoknak nem csupán egy újabb feladatsort kellett kitölteniük, hanem bemutattak egy 4 perces prezentációt a magyar papírpénz 1848 és 1946 közötti történetéről is. Ez a megmérettetés is előzetes készülést és sok gyakorlást igényelt.
A Wattay csapata végül 9. helyezést ért el. Részvételükért oklevéllel, emlékplakettel és ajándékutalvánnyal jutalmazták őket.
Gratulálunk!
Kalla Viktória
oktató
KAPCSOLÓDÓ HÍREK

Wattays tanuló a Zrínyi Ilona Matematika Versenyen
Rácz Kristóf 9.A osztályos tanulónk a Zrínyi Ilona Országos Matematikaverseny vármegyei fordulóján
2025. márc. 10.
wattay

Véradás 2025. március
2025. március 7-én, pénteken 8:30-11:30 között várjuk a véradókat. Helyszín: Kiskőrös, Árpád u. 20.
2025. febr. 24.
wattay
Matematika háziverseny a Wattayban
Január 23-án megrendezésre került a Wattay Technikum matematika háziversenye. A versenyen a 9., 10., 11., 12. évfolyamok osztályai mérték össze tudásukat .
2025. jan. 25.
wattay